Én annyira veszem komolyan a külföldi üzleti úton levő kutató életmódját, hogy a szállodai szobában előkaptam a szendvicseimet, amik fele azért maradt meg, mert a vonaton utazó nénitől annyi finomságot kaptam, és elfogyasztottam őket vacsorára. A szállodának csak bárja van a 9. emeleten, igazi étterme nincs, de később mégis felmentem oda rétest enni, mert ott volt ingyen internet, a szobákban viszont csak 5 litas/óráért. A későbbi napokban rájöttem, hogy ez is teljesen felesleges, mert a 7. emeleten laktam, és a bár vezeték nélküli kapcsolata, melyhez a vasárnapi rétes mellé megadták a jelszót, simán lelóg odáig, csak kicsit gyengébb a jel. :-) Írtam a főnökeimnek, hogy gond nélkül megérkeztem minden cuccal.
Jelentem, én itt vagyok
Hétfőn aztán elkezdődött a konferencia. A vulkáni hamu okozta légiközlekedési tilalmak hatására a reggeli kezdésre a 24 külföldi résztvevőből hétnek sikerült megérkezni. Egynek Ukrajnából, négynek Oroszországból, egynek Csehországból (két napot vezetett), és nekem. A litvánok is csak hárman voltak.
A hét folyamán aztán még érkeztek páran, a végére, úgy emlékszem, tizennégyen lettünk külföldiek, de a három meghívott előadó szakértőből is csak egy érkezett meg. A konferencia másik magyarországi résztvevőjének sem sikerült.
Annyira vicces ez. Amikor megvettem a vonatjegyet – mondván, hogy ha 1100 km-en mindenképp kétszer kell átszállni, akkor ezt részben sem repülővel szeretném tenni, még akkor sem, ha van rá pénz –, a munkatársaim úgy néztek rám, mint egy másik állatfajra (egyébként nem először). Végül aztán ezért tudtam akadálytalanul és kényelmesen végighaladni az utamon.
Családias hangulatunkban Robertas, a konferencia helyi főszervezője kénytelen volt a megjelentek előadásait előre venni, így már az első nap túl is voltam az enyémen... De még így is elmehettünk várost nézni délután.
Kaunas
Az ország második legnagyobb városa, két folyó, a Nemunas és a Neris találkozásánál fekszik. A két világháború között ideiglenesen volt főváros is. Van egy elég kiterjedt történelmi sétálós városrésze is. Mivel engem turistaként a kültéri látnivalók (épületek, utcák, parkok, vizek) sokkal jobban vonzanak, mint a múzeumok, éttermek és hasonló pénzköltő helyek, errefelé sétáltam egy nagyot.
A város fő sétálóutcáján (ezt ne úgy képzeljétek, mint a budapesti Váci utcát, 
hanem inkább mintha az Andrássy út teljesen gyalogos terület lenne) ingyenes vezeték nélküli internetet biztosít az önkormányzat. Ez vicces.A másik, ami nekünk mulattató, hogy hogy írják ki a nyitva tartást. Ha kiírják a napokat, akkor római számmal, de az is jellemző, hogy csak hét egyforma jelet raknak egymás mellé, és ebből egyértelmű is. Így:
Itt még Varsónál is kevesebb a bringa, pedig bringás létesítmények (értsd pl. kerékpárút) itt is előfordulnak.Robertas, az említett főszervező nagyon kitett magáért. (Én nem láttam őt olyan pillanatban, mikor ne a konferenciával foglalkozott volna, ennek ellenére sosem rohant vagy izgult.) A második vagy harmadik naptól kezdve az otthon rekedt meghívott előadók Skype-on keresztül tartottak nekünk előadást, úgy, hogy mi láttuk az ő képernyőjüket
(ez egyébként nekem nagyon nehézzé tette az odafigyelést, sokkal jobban tudtam volna követni, ha az arcukat látom a kamerában). Mindezt nulla videokonferencia-technikával, összesen két laptopot és egy kis hangfalat használtunk, meg a terem hangosítását.Na és amiért odamentem...
A konferencia szakmai részét élveztem, két dolog rontotta csak a kedvemet.
Az egyik, hogy mivel jellemzően a közeli országokból – Ukrajna, Oroszország, na és persze Litvánia – sikerült az embereknek megérkezni, a jelentős többség sokkal jobban tudott oroszul, mint angolul. Néha még a konferencián is átváltottak oroszra. Semmi bajom az orosz nyelvvel, sőt egyszer az életemben majd szeretném is megtanulni. Csakhogy nekem a jelentkezéskor alá kellett írnom egy papírt, hogy a konferencia munkanyelve az angol, és a munkanyelvet én, a jelentkező, megfelelő szinten beszélem ahhoz, hogy részt vegyek (még a nyelvvizsga-bizonyítványomat is le kellett másolni).
A másik, hogy szokásos módon minden országot kértek, készüljenek fel és számoljanak be, hol tart ez a bizonyos kockázatszempontú döntéshozatal az atomerőművekben, kockázatszempontú felügyelet a nukleáris hatóságoknál. Mintha ez nem mindenkinek lett volna kedvére levő feladat. Többen megcsinálták azt, hogy hoztak egy angol nyelvű vetítettképes bemutatót – nem tudom, egyáltalán ők írták-e –, leültek az előadói számítógép elé, és 20 percen keresztül borzalmas angol kiejtéssel szóról szóra felolvasták az egészet a képernyőnek.
Ez persze a többiek figyelmét sem kötötte le nagyon. Úgyhogy a hallgatóság egy része ilyenkor hamar kinyitotta a saját számítógépét, és mivel ma már szinte elvárás, hogy egy ilyen konferencián az ülés idején a teremben legyen vezeték nélküli internet, szépen elkezdtek a saját munkájukon dolgozni, rosszabb esetben hazájuk híreit olvasgatni, míg az előadó (?) elöl erőlködött. Innentől kezdve szerintem pénzkidobás egy ilyen rendezvény.
A szakértői előadások szerencsére jók voltak. Ott gyakran inkább kapaszkodnom kellett, hogy mindent megértsek olyan rövid idő alatt. Főleg a távelőadásokból.
Az utolsó nap munkacsoportokban kellett volna dolgozni. Tekintettel arra, hogy nem volt, aki vezesse ezeket, a konferencia időközben megérkezett, a rendező (Nemzetközi Atomenergia Ügynökség) által megbízott témafelelősétől országonként megkaptunk egy bizonyos kérdőívet, amit néhány hónappal korábban már elkezdtünk kitölteni és visszaküldeni, hogy folytassuk. Elképzelhető, milyen élmény volt a témafelelőstől hallanom elsőnek, hogy a magyarok semmit nem küldtek vissza neki. :-) Azt szerencsére hamar átlátta, hogy én itt a helyszínen, másfél év szakmai tapasztalatommal, sem az erőmű, sem a hatóság alkalmazottjaként semmit nem fogok produkálni neki. Hát odaadta a félkész jelentést, hogy legalább a többi országét olvassam el.
S további érdekességek
Elég hideg volt végig, különösen az utolsó két napon. A fákon még éppen csak látszani kezdtek a rügyek, s az utcán vékony kabátban jártam. Gondolom, ez nem meglepő északra tőlünk, de azért a litvánok azt mondták, nekik is szokatlan. Az intézet, ahol a konferenciát rendezték, távhővel fűt, amit ekkorra már kikapcsoltak. Annyira hideg lett a teremben, hogy Robertas hozott egy ilyen 15 kW-os elefánt hősugárzót. Úgy álltuk körül a szünetekben a fázósabbakkal, mint valami tábortüzet. :-)
Egyébként úgy éreztem magam Kaunast tekintve, mint egy ketrecben. A konferencia naponta 9-től fél 6-ig tartott. A városban lehet biciklit bérelni kedvező áron – 10-18 óráig. Az Akropolis bevásárlóközpontban volt fedett koripálya 8.30-tól 23.30-ig 45 perces menetekben, ingyenes korikölcsönzéssel, de este hattól tízig a hokicsapatoké. Minden egyéb lehetőség a hiábavaló pénzköltés kategória volt, ezen kívül csak sétálni lehetett nagyokat. Szóval hiába csorgott a nyálam. Pénteken már ebéddel végeztünk, de akkor meg már délben indulnom kellett Vilniusba a repülőtérre. Azt élveztem egyedül, hogy Robertas megmutatott nekünk az Akropolisban egy jó kis önkiszolgáló lett éttermet (ami szerinte a litvánhoz hasonló konyha), ami este héttől, az utolsó órában mindent féláron adott, ráadásul minden étel előtt táblán angolul is ki volt írva a neve, így jókat tudtam vacsorázni olcsón.
A hazaúton összesen két érdekes dolog volt. Az egyik, hogy minden repülőjárat gond nélkül és időben közlekedett, mert hét közepén ez még egyáltalán nem tűnt magától értetődőnek. A másik, hogy a budapesti leszálláskor nyugatról érkeztünk be az országba és nyugat-keleti irányban szálltunk le a ferihegyi pályára is, emiatt a XIV. kerület felett is átrepültünk. A jobb oldali ablaknál ülve így láttam meg életemben először a 2. metróvonalra vásárolt új metrókocsikat. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése